2010. máj. 4. 21:29 - írta csiribusz

John Wayne Oscar-díjas amerikai színész, 1907. május 26-án született az Iowa állambeli Winterset városában. Eredeti neve Marion Robert Morrison volt, de szülei Marion Michael Morrisonra változtatták, mert testvére születése előtt arra a döntésre jutottak, hogy inkább fiatalabb gyermekük viselje a Robert nevet. Wayne-re később a „Duke” azaz „herceg” becenevet aggatták ismerősei, ugyanis volt egy ilyen nevezetű kutyája, amely mindig vele tartott, és a ragadványnév egész életét végigkísérte: Duke Morrison.

Családja presbiteriánus volt, apja Clyde Leonard Morrison ír és skót szülőktől származott, ahol is az apa, az Amerikai polgárháború egyik veteránja volt, míg édesanyja Mary Alberta Brown ír felmenőket mondhatott magáénak. A család  1911-ben a California állambeli Glendale -be költözött.

Duke gyermekkora, elég nagy szegénységben telt, és az apja nem bánt túl jól a pénzzel. John jó tanuló és népszerű diák volt, a korához képest elég magas. Kamaszkorában egy fagylaltosnál dolgozott, aki a hollywoodi stúdiók számára lovakat is szokott patkolni. Gimnáziumi tanulmányait a Wilson Középiskolában végezte Glendale-ben, ahol korán kitűnt sporteredményeivel, és az iskola futball csapatának is tagja lett.

Később az US Naval Akadémiára (Tengerészeti Akadémia) jelentkezett, ahová nem vették fel. Így került a Dél-Kalifoniai Egyetemre, ahol jogot tanult, és tagja lett az ottani futball csapatnak is. Később, egy sérülésnek köszönhetően abba kellett hagynia a sportot, így viszont elveszítette ösztöndíját és abba kellett hagynia tanulmányait.

 

Még egyetemi évei alatt dolgozni kezdett a helyi filmstúdióknál, ahol megismerkedett Tom Mixszel, egy akkori némafilmsztárral, aki főleg westernekben játszott. Ő szerzett nyári munkát a fiúnak a stúdiónál, és a fiú cserébe futball-jegyeket hozott a meccsekre. Ezekben az időkben kötött élethosszig tartó barátságot John Ford rendezővel is, akinek több filmszerepet köszönhetett.

Karrierjének kezdetén az első némafilm, amiben játszott, az 1926-os Brown of Harvard, majd ezt követte 1927-ben a The Dropkick, az 1929-es Salute, és az 1931-es Marker of Men. Állítólag akkoriban találkozott a legendás fegyverforgató Wyatt Earppel, a törvény emberével, aki akkor még élt.

Amíg Duke a Fox Film Corporationnál dolgozott, kis szerepekben jelent meg. A filmvásznon hitelesen alakított, mint Duke Morrison az 1929-es Words and Musicben.

1930-ban Raoul Walsh rendezőtől kapta élete első főszerepét a The Big Trailben. Ettől kezdve szüksége volt egy komoly művésznévre, és Walsh az Anthony Wayne nevet javasolta, de a Fox stúdió vezetője, Winfield Sheehan elutasította az ötletet, mivel túl olaszosnak találta. Ekkor Walsh azt mondta: legyen a neve: John Wayne. Ez már tetszett Sheehannek. Duke állítólag nem is volt jelen a vitánál.

A The Big Trail volt az első nagy költségvetésű hangosfilm, amit az amerikai délnyugaton forgattak, mely akkoriban még nagyrészt lakatlan volt. Két változatot készítettek: egy 35 mm-es, és egy 70 mm-es ún. grandeur változatot. Az utóbbi önmagában nagy hatást váltott ki, mégsem hozta a várva várt sikert, mert akkoriban a legtöbb filmszínház még nem volt technikailag felkészülve az ilyen kaliberű filmek vetítésére.

A The Big Trail kudarca után, kis szerepet kapott egy A-kategóriás filmben, az 1931-es The Deceiver címűben. Aztán feltűnt az 1933-as Alexander Dumas regényéből készült Három testőr felújításában, melynek történetét átültették az akkori jelenkorba, és Észak-Afrika területén játszódott a francia idegenlégióban.

Ezek után még szerepelt pár alacsony költségvetésű westernben, saját bevallása szerint 1930 és 1939 között legalább nyolcvanban. 1933-ban, a Riders of Destinyben jelent meg először éneklő cowboyként, habár énekhangját utólag szinkronizálták.

Az igazi áttörést a szintén John Ford által rendezett, 1939-es Postakocsi hozta meg Wayne számára. Mivel nem volt sztárstátuszban alacsony költségvetésű filmjei miatt, Ford már nehezen kapott finanszírozást egy újabb, A-kategóriás filmre. Miután elutasította az összes menő stúdió, Ford, Walter Wagner független producerrel állt össze. A befektetés megérte, jó bevételt hozott és elnyerte a kritikusok tetszését is. John Wayne sztár lett. Később még húsz John Ford filmben szerepelt, többek között az 1949-es She Wore a Yellow Ribbonban, az 1952-es The Quiet Manben, az 1956-os The Searchersben, az 1957-es The Wings of Eaglesben, vagy az 1962-es The Man Who Shot Liberty Valanceban.

Wayne első színes filmje az 1941-ben készült Shepherd of the Hills, ahol régi barátjával, Harry Carey-vel dolgozhatott együtt. A következő évben kizárólag Cecil B. DeMille rendező filmjében szerepelt, az 1942-es Reap the Wild Windben, ahol együtt játszott Ray Millanddel és Paulette Goddarddal. A filmben általa alakított karakter, azon ritka szerepei közé tartozott, ahol a főhős nem volt egyértelműen jófiú.

1949-ben Robert Rossen rendező felajánlotta Wayne-nek az All the King's Men című filmjének főszerepét. Wayne azonban elutasította a lehetőséget, mert úgy vélte, a forgatókönyv sok tekintetben Amerika-ellenes. Végül Broderick Crawford játszotta el a karaktert, aki a legjobb férfi főszerepért meg is kapta az Oscart. Ironikus módon, így elnyerte Wayne elől a díjat, akit ugyanebben a kategóriában jelöltek a Sands of Iwo Jimaban megformált alakításáért.

1950-ben A The Gunfighter főszerepét ő maga utasította vissza, ugyanis évekkel korábban, amikor még ismeretlen színész volt, Harry Cohn, a Columbia Pictures főnöke megbántotta őt. Így Cohn eladta a forgatókönyvet a 20th Century Foxnak, amely még abban az évben megfilmesítette Gregory Peck főszereplésével. A film siker lett, és Wayne elveszítette vezető szerepét a western műfajban Peckkel szemben.

Wayne legnépszerűbb alakítását az Ernest K. Gann regényéből készült 1954-es The High and the Mightyban nyújtotta, melyet William Wellman rendezett. Végül 1969-ben elnyerte a legjobb színész Oscarját a True Gritért.

Összesen két filmet rendezett, melyeknek főszerepét is maga játszotta. Az egyik az 1960-as The Alamo, a másik az 1968-as The Green Berets, amely az egyetlen jelentős film, mely a vietnámi háború idején született, hogy támogassa azt. Utolsó filmje az 1976-ban készült The Shootist.

Magánéletét tekintve háromszor nősült, kétszer vált el. Mindhárom felesége latin nő volt: Josephine Alicia Saenz (1933-1945), Esperanza Baur (1946-1954), and Pilar Pallete (1954-1979). Josephine-től négy gyermeke született: Michael (1934-2003) filmproducer, Mary Antonia (1936-2000), Patrick (1939-) színész, és Melinda (1940-). Pilartól újabb három gyermek született: Aissa (1956-) színésznő, majd ügyvéd; John Ethan (1962-) színész; és Marisa (1966-) színésznő.

Második feleségével, Esperanzával volt a legviharosabb válása. A mexikói színésznő meg volt győződve arról, hogy a férje megcsalja őt Gail Russell-lel, akivel Az angyal és a rosszfiú című filmben játszott. Miután a film elkészült és ezt a szokásos partival ünnepelte meg a stáb, Wayne részegen tért haza nagyon későn, és amint belépett a bejárati ajtón, Esperanza le akarta lőni őt.

John Wayne már az 1940-es évektől kopaszodni kezdett, amit eleinte parókával próbált álcázni, de aztán annyira egyértelművé vált, hogy előbb-utóbb elhagyta ezt a szokását.

Wayne ifjú korától kezdve láncdohányos volt, így nem meglepő, hogy 1964-ben tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Csodák csodájára azonban egy sikeres műtétnek köszönhetően, öt évvel később gyógyultnak nyilvánították. Csakhogy Wayne nem tudott ellenállni a cigaretta és a szivar csábításának, így fél tüdővel újra dohányozni kezdett. 1979. június 11-én halt meg Los Angelesben.

Filmjei:

Brown of Harvard (1926)

Bardelys the Magnificent (1926)

The Great K & A Train Robbery (1926)

Annie Laurie (1927)

The Drop Kick (1927)

Mother Machree (1928)

Four Sons (1928)

Hangman's House (1928)

Speakeasy (1929)

The Black Watch (1929)

Noah's Ark (1929)

Words and Music (1929)

Salute (1929)

The Forward Pass (1929)

Men Without Women (1930)

Born Reckless (1930)

Rough Romance (1930)

Cheer Up and Smile (1930)

The Big Trail (1930)

Girls Demand Excitement (1931)

Three Girls Lost (1931)

Arizona (1931)

The Deceiver (1931)

Range Feud (1931)

Maker of Men (1931)

The Voice of Hollywood No. 13 (1932)

Running Hollywood (1932)

The Shadow of the Eagle (1932)

Texas Cyclone (1932)

Two-Fisted Law (1932)

Lady and Gent (1932)

The Hurricane Express (1932)

The Hollywood Handicap (1932)

Ride Him, Cowboy (1932)

That's My Boy (1932) (1932)

The Big Stampede (1932)

Haunted Gold (1932)

The Telegraph Trail (1933)

The Three Musketeers (1933)

Central Airport (1933)

Somewhere in Sonora (1933)

His Private Secretary (1933)

The Life of Jimmy Dolan (1933)

Baby Face (1933)

The Man From Monterey (1933)

Riders of Destiny (1933)

College Coach (1933)

Sagebrush Trail (1933)

The Lucky Texan (1934)

West of the Divide (1934)

Blue Steel (1934)

The Lawless Frontier (1934)

Helltown (1934)

The Man from Utah (1934)

Randy Rides Alone (1934)

The Star Packer (1934)

The Trail Beyond (1934)

The Lawless Beyond (1934)

'Neath the Arizona Skies (1934)

Texas Terror (1935)

Rainbow Valley (1935)

The Desert Trail (1935)

The Dawn Rider (1935)

Paradise Canyon (1935)

Westward Ho (film) (1935)

The New Frontier (1935)

Lawless Range (1935)

The Oregon Trail (1936)

The Lawless Nineties (1936)

King of the Pecos (1936)

The Lonely Trail (1936)

Winds of the Wasteland (1936)

Sea Spoilers (1936)

Conflict (1936)

California Straight Ahead! (1937)

I Cover the War (1937)

Idol of the Crowds (1937)

Adventure's End (1937)

Born to the West (1937)

Pals of the Saddle (1938)

Overland Stage Raiders (1938)

Santa Fe Stampede (1938)

Red River Range (1938)

Stagecoach (1939)

The Night Riders (1939)

Three Texas Steers (1939)

Wyoming Outlaw (1939)

New Frontier (1939)

Allegheny Uprising (1939)

Meet the Stars: Cowboy Jubilee (1940)

Three Faces West (1940)

The Long Voyage Home (1940)

Seven Sinners (1940)

A Man Betrayed (1941)

Lady from Louisiana (1941)

The Shepherd of the Hills (1941)

Meet the Stars: Past and Present (1941)

Lady for a Night (1942)

Reap the Wild Wind (1942)

The Spoilers (1942)

In Old California (1942)

Flying Tigers (1942)

Pittsburgh (1942)

Reunion in France (1942)

A Lady Takes a Chance (1943)

In Old Oklahoma (1943)

The Fighting Seabees (1944)

Tall in the Saddle (1944)

Flame of Barbary Coast (1945)

Back to Bataan (1945)

They Were Expendable (1945)

Dakota (1945)

Without Reservations (1946)

Angel and the Badman (1947)

Tycoon (1947)

Red River (1948)

Fort Apache (1948)

Three Godfathers (1948)

Wake of the Red Witch (1948)

The Fighting Kentuckian (1949)

She Wore a Yellow Ribbon (1949)

Screen Snapshots: Hollywood Rodeo (1949)

Sands of Iwo Jima (1949)

Dark Command (1940)

Rio Grande (1950)

Screen Snapshots: Reno's Silver Spur Awards (1951)

Operation Pacific (1951)

The Screen Director (1951)

Screen Snapshots: Hollywood Awards (1951)

Flying Leathernecks (1951)

Miracle in Motion (1952) (narrátor)

The Quiet Man (1952)

Big Jim McLain (1952)

Trouble Along the Way (1953)

Island in the Sky (1953)

Hondo (1953) (also producer)

The High and the Mighty (1954)

The Sea Chase (1955)

Screen Snapshots: The Great Al Jolson (1955)

Blood Alley (1955)

The Conqueror (1956)

The Searchers (1956)

The Wings of Eagles (1957)

Jet Pilot (1957)

Legend of the Lost (1957)

I Married a Woman (1958) (Cameo)

The Barbarian and the Geisha (1958)

Rio Bravo (1959)

The Horse Soldiers (1959)

The Alamo (1960)

North to Alaska (1960)

The Challenge of Ideas (1961) (narrátor)

The Comancheros (1961)

Aki megölte Liberty Valance-ot (1962)

Hatari! (1962)

A leghosszabb nap (1962)

How the West Was Won (1962)

McLintock! (1963)

Donovan's Reef (1963)

Circus World (1964)

The Greatest Story Ever Told (1965)

In Harm's Way (1965)

The Sons of Katie Elder (1965)

Cast a Giant Shadow (1966)

El Dorado (1966)

A Nation Builds Under Fire (1967) (narrátor)

The War Wagon (1967)

The Green Berets (1968)

Hellfighters (1968)

True Grit (1969)

The Undefeated (1969)

No Substitute for Victory (1970) (dokumentumfilm)

Chisum (1970)

Rio Lobo (1970)

Big Jake (1971)

Directed by John Ford (1971) (dokumentumfilm)

The Cowboys (1972)

Cancel My Reservation (1972) (Cameo)

The Train Robbers (1973)

Cahill U.S. Marshall (1973)

McQ (1974)

Brannigan (1975)

Rooster Cogburn (1975)

Chesty: Tribute to a Legend (1976) (dokumentumfilm) (narrátor)

The Shootist (1976)

Felhasznált forrás: www.en.wikipedia.org

2010. ápr. 29. 16:02 - írta csiribusz

A rendkívüli életkedvű komikus színésznő, Thelma Todd 1935. december 15-én vasárnap éjjel, egy előkelő partin vett részt az elegáns hollywoodi éjszakai bárban, a Trocaderoban. Ez volt a város legpezsgőbb szórakozóhelye, és ennek megfelelően a sztárt is meghívták, hogy tiszteletbeli vendégként emelje az est fényét. Ez volt az utolsó parti, ahová a szőke szépség ellátogatott. Amikor barátai legközelebb látták, már nem volt nevetés, karácsonyi vidámság, nem csilingeltek a koktélpoharak, csak szomorú suttogás, ahogyan a gyászolók sora elhaladt koporsója mellett.

Hogy mi történt abban a bizonyos nyolc órában, attól a perctől, hogy Thelma távozott a partiról, egészen addig, míg élettelen testét megtalálták a garázsában, nem tudni. Elkezdődtek a találgatások, sok egymásnak ellentmondó történet kapott szárnyra – többek között kábítószer-kereskedelemről és szerencsejátékról –, és még az is felmerült, hogy esetleg Charles „Lucky” Lucianonak, a szervezett bűnözés első keresztapjának a keze van a dologban, akitől a stúdiók főnökei és a politikusok egyaránt féltek. Ám a találgatások ellenére, a szőke szépség halálát továbbra is titok övezi. Halála olyan talány, amit Hollywood sohasem tudott megfejteni és elfelejteni sem.

A korabeli rendőri vizsgálatok kiderítették, hogy a trocaderói nagy mulatság után Thelma taxival ment haza. A sofőr pillantásától kísérve, a hosszú lépcsőn felsétált lakásába, melyben élettársával, Roland West filmrendezővel lakott. A feltételezések szerint a gyilkoson kívül senki nem látta őt eztán élve. Amikor megtalálták, csokoládészínű Lincoln cabrioletjének kormányára dőlt, szájából vér csöpögött ezüst-kék színű estélyi ruhájára és drága vidrabundájára. A gyújtás be volt kapcsolva, de a motor nem járt. A kitűnő színésznő, akinek lebegő szőke fürtjei és a filmkomédiákban nyújtott fergeteges alakításai – olyan szupersztárokkal az oldalán, mint a Marx testvérek, ill. Stan és Pan – rajongók seregeit vonzották, halott volt. Mindössze harminc évet élt.

A hosszadalmas rendőri nyomozás során, rengeteg zavarba ejtő, egymásnak ellentmondó bizonyíték került elő. Az akták lezárása után, a halálesetet kivizsgáló esküdtszék különös véleményt fogalmazott meg: a halál szénmonoxid-mérgezés miatt következett be. Ez az eredmény több kérdést megválaszolatlanul hagyott, és azt sugallta, hogy a színésznő esetleg öngyilkosságot követett el. De miért akarta volna Thelma megölni magát? Mindene megvolt, amiért élni érdemes, sikeres karrier, rengeteg barát, pénz.

Ida Lupino, Thelma egykori színészbarátnője – aki szintén jelen volt a trocaderoi partin – elmondta, hogy azon az éjszakán Thelmának kicsattanóan jó kedve volt. legközelebbi barátainak még azt is vidáman mesélte, hogy West háta mögött új szeretője van, egy San Francisco-i üzletember. Ha öngyilkosságot követett el, és úgy, ahogyan állítják, akkor miért találtak vért a száján és a ruháin? Azon az estén több szavahihető tanú állította, hogy Thelma nagyon is elemében volt, majd a parti után keresztülhajtott Hollywoodon egy ismeretlen férfi társaságában. Ki lehetett a sötét idegen? Lehet, hogy West, vagy talán a gyilkos? Esetleg ez a két személy egy és ugyanaz? Hová hajtottak Thelmával abban a késői órában? Ezekre a kérdésekre sem az esküdtszéki vizsgálat, sem a hosszadalmas rendőri nyomozás nem adott azóta sem kielégítő választ.

Később, a kihallgatás után, West – akinek Thelmával közösen szép kis étterme volt a közelben, melyet a mozisztárok igen kedveltek – beismerte, hogy találkozott a buliból hazaérkező színésznővel és heves vita alakult ki köztük. A rendező ugyan kidobta Thelmát a lakásból, de nem ölte meg. A szomszédos házakban lakó szemtanúk, alátámasztották West történetét. Elmondták, hogy mielőtt Thelma elviharzott az éjszakába, hallották, amint sikoltozik, és a lakás bejárati ajtaját rugdossa. Ezt bizonyították az ajtón jól látható, cipő által okozott rúgásnyomok. Úgy tűnt, a férfinek sziklaszilárd alibije van, de kételkedők azt állították, hogy West meg is „rendezhette” előre az egész történetet. Szerintük ehhez Thelma hasonmását használta fel. A döbbent szomszédok szeme láttára eljátszották a begyakorolt jelenetet, miközben Thelmát meggyilkolta, majd testét a kocsijába helyezve, a gyújtást rákapcsolva, a garázsban hagyta. Akik emellett a verzió mellett voksoltak, úgy indokolták elképzelésüket, hogy West már korábban meg akart szabadulni viharos kapcsolatuktól, hogy egymaga tarthassa meg a jónevű éttermet.

Bár 1976-ban, Thelma volt férje, Pat Di Cicco – egykori nagyhatalmú hollywoodi menedzser – is azt állította, hogy szerinte Westnek köze volt Thelma halálához, hivatalosan mégsem foglalkoztak ezzel a lehetőséggel, mert egyszerű feltételezés volt, amit semmi nem bizonyított. Mindenesetre, akár bűnös volt, akár nem, West karrierje ezzel az üggyel bezárólag megfeneklett, többé nem rendezett filmet, és elfelejtett emberként halt meg 1952-ben.

Miután Thelmát végső nyughelyére kísérték családtagjai, barátai és rajongói, ügyvédje újabb nyomozást követelt, amely bizonyítaná gyanúját: hogy a felelőtlen komikát „Lucky” Luciano parancsára, profi bérgyilkosok tették el láb alól. Luciano, korának legnagyobb hatalmú New York-i gengsztere, kiterjesztette hatalmát a kaliforniai tengerpart menti bárokra, éttermekre és klubokra, melyeknek hátsó traktusában illegális szerencsejáték-barlangokat működtetett.

Nem volt titok, hogy a gengszterfőnök emberei egy alkalommal megkeresték Thelmát is, és engedélyt kértek ahhoz, hogy étterme felső emeletén kaszinót nyithassanak. Luciano azt remélte, hogy Thelma gazdag és befolyásos barátai majd özönleni fognak a bűnbarlangba, hogy ott költhessék el „kidobható” pénzüket. Ám a színésznő vesztére, visszautasította az ajánlatot. Márpedig tudva levő volt Lucianoról, hogy nem tűri az ellentmondást, és az ügyvéd szerint Thelma innentől kezdve „megbélyegzett” nő lett, vagyis csak idő kérdése volt, mikor végeznek vele a maffiafőnök emberei. Ám mielőtt a nyomozás megkezdődhetett volna, az ügyvéd minden indoklás nélkül, hirtelen visszavonta a feljelentést. Úgy tűnt, belátta, hogy nem jó dolog ujjat húzni a maffiával, vagy egyszerűen megzsarolták, megfélemlítették.

Így a Thelma Todd – az egykori középiskolai tanár, aki Hollywood ragyogó fényei között talált hírnévre és vagyonra – rejtélyes halálával kapcsolatos nyomozás, a kriminológia nagy adag kiselejtezett aktacsomója lett. Így fejeződött be  szomorú sorsa a türkizkék szemű, vidám nőnek, akinek mozifilmjei ezreket vonzottak be a filmszínházakba.

Felhasznált forrás: Új Vénusz Lap - és Könyvkiadó - Bp. - 1993. / A világ legnagyobb titkai – Lejegyezte: Csiribusz

2010. ápr. 23. 19:40 - írta csiribusz

Sok kortársával ellentétben, Mary Astor színésznő nemcsak, hogy túlélte legintimebb titkainak nyilvános megszellőztetését, de szerelmi életének napvilágra kerülése után, karrierje látványosabbá vált. Milyen kiszámíthatatlan és szeszélyes a közönség. Marynek – aki az 1941-ben készült, klasszikussá vált film, A máltai sólyom pislogó szemű gyilkosát játszotta – volt egy hűséges barátja, a naplója, amelybe mindennap feljegyezte bizalmas dolgait. A naplóírás, amely az illinoisi búzamezőkön felnőtt, csillagszemű, fiatal lány ártatlan hobbijaként indult, később időzített bombává vált. A korabeli újságok a kötés színe miatt ugyan nem hívták „kék könyvnek”, de a bulvárlapok kedvelőinek szinte kötelező olvasmányává vált az egész országban, a közönség nem tudott betelni vele. Megjelenésekor a terjesztők ujjongtak örömükben, ellentétben azokkal, akik a könyvben szerepeltek.

A napló, korának legismertebb írásává vált, hatalmas felzúdulást keltve Hollywoodtól New Yorkig. A benne szereplő figurákkal kapcsolatos találgatásnemzeti időtöltéssé vált, és ugyanígy a Mary időnként „színes” nyelvezetét helyettesítő kipontozott részek rekonstruálása is.

Két férfi kivételével a mai napig titokban maradta naplóban szereplők kiléte. Ugyanígy az eredeti feljegyzések – melyek éppoly titokzatosak, mint a legendás máltai sólyom – holléte sem ismert. Ha nincs az a pár elkallódott mandzsettagomb, a világ talán sohasem szerzett volna tudomást a napló létezéséről, hihetetlen tartalmáról nem is beszélve.

1935-öt írtak, és Mary, a kifinomultan kecses, törékeny szépség forró, házasságon kívüli kapcsolatba keveredett George S. Kaufman drámaíróval, akivel egy New York-i utazása során találkozott először. A színésznő, az ezt követő rendszeres randevúk után hazasietett naplójához, és rapszodikus részletességgel, felhevülten írni kezdett aznapi, ágyban töltött élményeiről.

A napló szókimondó stílusa ellenére, tulajdonosa megmagyarázhatatlan módon nem fordított gondot a könyvecske elrejtésére, hálószobájában, az egyik fiókban tartotta. Abban a hálószobában, ahol időnként férje, dr. Franklyn Thorpe is vele tartózkodott. Ez súlyos hiba volt, amit Mary később keservesen megbánt.

Egy napon, amikor a jámbor orvos elkallódott mandzsettagombjait kereste, rábukkant a naplóra, és kíváncsi ember lévén, belekukkantott felesége legféltettebb titkaiba. A napló a férfi legsebezhetőbb pontján sértette, a büszkeségében. Dr. Thorpe-nak nem sok időre volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, akiről a naplóban szó van, az nem ő. Megtudta, hogy a „superman” nem más, mint Kaufman, a szellemes és nyájas, New York-i drámaíró. Elképzelhetjük a szegény orvosban támadt indulatokat, amint az ágyon ülve Mary magával ragadó memoárjait olvasta. Egy nagyon részletesen leírt bekezdésből Thorpe megtudta, hogy felesége és Kaufman viszonya a New York-i látogatás után is folytatódott. A drámaíró nem akart elszakadni Marytől, és a közeli Palm Springsbe költözött. Az orvos most döbbent rá, hogy felesége „kosztümpróbái” a stúdióban, valójában a szeretőjével való légyottokhoz teremtettek alkalmat.

Dr. Thorpe egyre idegesebben állapította meg, hogy Mary és Kaufman viszonya több mint egy évig zajlott. Csalódottságának csúcsát az a lista jelentette, melyet felesége állított össze Hollywood legjobb szeretőiről… saját tapasztalatai alapján. Köztük volt a mozivászon legendás alakja, John Barrymore is. A többi felsorolt nevet sohasem ismerte meg a közvélemény, ám a napló így is nagy riadalmat keltett az egész moziiparban, állítólag néhány prominens színészt arra kényszerítve, hogy egy időre visszavonuljon.

Dr. Thorpe számára természetesen egy név is több, mint elég volt ahhoz, hogy kitörjön rajta az őrült féltékenység. Követelte, hogy Mary vessen véget a viszonynak, de a kacér színésznő, aki már képtelen volt Kaufman férfiassága nélkül élni, durván visszautasította férje kitörését. Nem meglepő, hogy az orvos, aki bölcsen megtartotta a naplót, a történtek után elvált Marytől. Aztán kiharcolta azt is, hogy négy éves lányuk, Marilyn hozzá kerüljön. Míg a színésznő a válás ellen egyáltalán nem tiltakozott, a végsőkig elszánta magát a gyermekéért vívott küzdelemre.

A per során zajló aljas és piszkos háborúban dr. Thorpe kiszivárogtatta a sajtónak a szaftos napló válogatott részleteit, miközben Mary könnyes szemmel ült a tárgyalóteremben. A közvélemény izgatottan figyelte a fejleményeket, a színésznő szertői pedig rémülten várták, mikor nevezik meg őket. Kaufman barátai elmondták, hogy amikor a drámaíróval való viszony részletei napvilágra kerültek, a férfi haját tépve üvöltözött a szörnyű botrány miatt. John Barrymore, a kiváló színész, eltűnt. A hollywoodi filmmágnások – akik némelyikéről azt híresztelték, hogy szerepel a könyvben – egymásnak adták a kilincset Marynél. És könyörögtek neki, hogy vonja vissza igényét Marilynre.

A színésznő, hírnevét és karrierjét kockáztatva, visszautasította ezt. Thorpe egyre több részletet szivárogtatott ki, és a botrány mindaddig tovább folytatódott, amíg a gyermekkel kapcsolatos perben elnöklő Knight bíró el nem rendelte a napló, „pornográf” anyagként történő lefoglalását. A nyilvánosságot, a lapkiadókról nem is beszélve, ez a fordulat nagyon megdöbbentette.

De azáltal, hogy a legrobbanékonyabb anyag már a bíróság kezében volt, Thorpe – akiről szintén nem volt titok Hollywoodban, hogy nagy szoknyabolond –, vesztésre állt. Egyik cselédje vallomása szerint, négy egymást követő éjszakán, négy show-girl volt az ágyában. A bíróság, amely akkorra már mindent tudott a pár kicsapongásairól, úgy döntött, hogy mivel Thorpe maga sem szent, a kislány az év kilenc hónapját Maryvel töltse, a három hónapos nyári szünidőt pedig apjával. Az ítélet után, Mary rémületére, a bíró visszautasította szeretett naplójának visszaszolgáltatását.

Hogy mi történt a naplóval, az máig is rejtély. 1952-ben bejelentették ugyan, hogy elégették, de létezéséről újra és újra szárnyra kapnak a hírek, sokak szerint épp olyan fantom, mint a máltai sólyom.

A néhai New York-i újságíró, Howard Teichmann is bizonyos abban, hogy a hírügynökségi jelentésekkel ellentétben a naplót nem semmisítették meg. Sőt, azt állítja, hogy Daily News szerkesztőségének – amely rejtélyes körülmények között sok évvel ezelőtt megszerezte – egyik földalatti széfjében őrzik.

Mary 1987-ben bekövetkezett halála után a lap riportereinek egy csoportja, az elveszett legendát keresve, átkutatta az irattárat. De csak a kiadó és dr. Thorpe között váltott néhány levélre bukkantak. Sajnálatos módon a lap akkori kiadói, akiknek talán a legközelebbi ismeretük volt a napló hollétével kapcsolatban, és rávilágíthattak volna Hollywood egyik legtovább élő rejtélyére, ma már halottak. A napló „végső nyughelye”, és Mary szeretőinek kiléte Hollywood egyik legnyugtalanítóbb titka marad.

Felhasznált forrás: Új Vénusz Lap - és Könyvkiadó - Bp. - 1993. / A világ legnagyobb titkai – Lejegyezte: Csiribusz